Inzulinrezisztencia

Inzulinrezisztenciáról akkor beszélünk, amikor a szervezet sejtjei, elsősorban az izom-, a zsír- és a májsejtek, a megszokottnál gyengébben reagálnak az inzulinra. Az inzulin a hasnyálmirigy által termelt hormon, amely segíti, hogy a vércukor bejusson a sejtekbe. Ha a sejtek kevésbé érzékenyek rá, a hasnyálmirigy több inzulin termelésével próbálja ezt ellensúlyozni. Egy ideig így a vércukorszint normális maradhat, idővel azonban a kompenzáció kimerülhet, és prediabétesz, majd 2-es típusú cukorbetegség alakulhat ki. Az inzulinrezisztencia gyakori, szorosan összefügg a hasi elhízással és a mozgásszegény életmóddal, és szerepet játszik a szív- és érrendszeri betegségek, a zsírmáj és a policisztás petefészek szindróma (PCOS) kialakulásában. Érdemes tudni, hogy a nemzetközi szakmai ajánlások az inzulinrezisztenciát inkább kockázati állapotként, mint önálló betegségként kezelik.

Hogyan jelentkezik?

Az inzulinrezisztencia sokáig nem okoz jellegzetes panaszt. Az alábbi jelek, kísérő állapotok utalhatnak rá:

• hasi elhízás, a derékkörfogat növekedése;
• nehezen csökkenthető testsúly;
• a bőr sötétebb, bársonyos megvastagodása a nyakon, a hónaljban, a lágyékhajlatban (acanthosis nigricans), apró bőrfüggelékek;
• nőknél rendszertelen menstruáció, fokozott szőrnövekedés, pattanások, teherbeesési nehézség, ami policisztás petefészek szindrómára utalhat;
• emelkedett vérnyomás, magas trigliceridszint, alacsony HDL-koleszterin;
• zsírmáj.

Gyakran említett panasz az étkezés utáni álmosság, a fáradékonyság és az édesség utáni sóvárgás; ezek azonban nem specifikusak, sok más oka is lehet, és önmagukban nem igazolják az inzulinrezisztenciát.

Okok, kockázati tényezők

• túlsúly, különösen a hasi, zsigeri zsír felhalmozódása;
• mozgásszegény életmód;
• energiadús, finomított szénhidrátokban és telített zsírokban gazdag étrend;
• családi halmozódás, 2-es típusú cukorbetegség a családban;
• életkor;
• terhességi cukorbetegség a kórelőzményben;
• policisztás petefészek szindróma;
• kevés vagy rossz minőségű alvás, tartós stressz;
• dohányzás;
• egyes gyógyszerek, például a tartósan szedett szteroidok.

Mikor forduljon orvoshoz?

Érdemes kivizsgáltatnia magát, ha túlsúlyos, ha a családjában előfordul 2-es típusú cukorbetegség, ha korábban terhességi cukorbetegsége volt, ha a fenti bőrjeleket vagy menstruációs zavarokat észleli, illetve ha egy korábbi vizsgálat emelkedett éhgyomri vércukrot mutatott. Napokon belül forduljon orvoshoz, ha fokozott szomjúságot, gyakori vizelést, szándékolatlan fogyást, homályos látást vagy gyakori fertőzéseket tapasztal, mert ezek már cukorbetegségre utalhatnak. Éjszaka vagy hétvégén, nem életveszélyes panasz esetén a központi ügyelet az 1830-as számon érhető el.

Azonnal hívja a 112-t, ha erős szomjúság és gyakori vizelés mellé hányás, hasi fájdalom, szapora, mély légzés, zavartság vagy aluszékonyság társul, illetve ha mellkasi fájdalom, hirtelen kialakuló féloldali gyengeség, beszédzavar jelentkezik.

Diagnózis

Az inzulinrezisztenciának nincs egyetlen, egységesen elfogadott, a mindennapi gyakorlatban használt diagnosztikai kritériuma. Az orvos a kórtörténet, a fizikális vizsgálat (testsúly, testtömegindex, derékkörfogat, vérnyomás) és laborvizsgálatok alapján ítéli meg az állapotot:

• éhgyomri vércukor és HbA1c, amely a hosszabb távú vércukorszintet tükrözi;
• orális glükóztolerancia-teszt (OGTT, „cukorterheléses vizsgálat”), amely során cukoroldat megivása után ismételten mérik a vércukrot, Magyarországon gyakran az inzulinszintet is;
• éhgyomri inzulinszint, ebből számított mutatók (például HOMA-index); ezek értelmezése laboratóriumonként eltérhet, ezért mindig a tünetekkel és a többi lelettel együtt értékelendők;
• vérzsírszintek, májenzimek, szükség esetén hasi ultrahang zsírmáj irányában;
• nőknél hormonvizsgálatok, ha policisztás petefészek szindróma gyanúja merül fel.

Kezelés

A kezelés alapja az életmódváltás, amely bizonyítottan javítja az inzulinérzékenységet, és csökkenti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát:

• testsúlycsökkentés: túlsúly esetén már mérsékelt, fokozatos fogyás is érdemben javíthatja az anyagcserét; ebben az orvosi felügyelettel végzett fogyókúra is segíthet;
• rendszeres mozgás: a heti többszöri, közepes intenzitású állóképességi mozgás és az izomerősítő edzés kombinációja a leghatékonyabb; az izomzat az inzulin egyik fő célszerve;
• étrend: rostban gazdag, zöldségekben, hüvelyesekben, teljes kiőrlésű gabonákban bővelkedő, a cukros italokat, édességeket és finomított szénhidrátokat mérséklő étrend; szigorú, egyoldalú diétára nincs szükség, dietetikus segíthet az egyéni étrend összeállításában;
• megfelelő alvás, stresszkezelés, dohányzás elhagyása.

Bizonyos esetekben, például prediabétesz vagy policisztás petefészek szindróma mellett, az orvos gyógyszeres kezelést is mérlegelhet. A gyógyszer kiválasztása és adagolása orvosi döntés; az adagolásról a gyógyszer betegtájékoztatója, gyógyszerész vagy orvos ad útmutatást. Inzulinrezisztenciára hirdetett étrend-kiegészítők nem helyettesítik az életmódváltást és az orvosi kezelést.

Megelőzés

Az egészséges testsúly megtartása, a rendszeres testmozgás és a kiegyensúlyozott étrend a leghatékonyabb megelőzés. Kockázati tényezők esetén érdemes rendszeresen ellenőriztetni a vércukrot, mert a korai eltérések felismerésével a cukorbetegség kialakulása sokaknál késleltethető vagy megelőzhető. Az elhízás és a zsírmáj kezelése szintén az inzulinérzékenységet javítja.

Melyik szakorvoshoz forduljon?

Inzulinrezisztencia gyanúja esetén endokrinológus vagy diabetológus végzi a kivizsgálást, értékeli a cukorterheléses vizsgálatot és irányítja a kezelést. Policisztás petefészek szindróma gyanújánál nőgyógyászati endokrinológus, az étrend kialakításában dietetikus, a mozgásprogramban gyógytornász vagy sportorvos segíthet.